Tisztelt horgász vendégeink! A Hortobágy folyón horgászathoz igény esetén szakvezetést, felszerelést biztosítunk. Szakvezető: Csőke László (Hortobágyi Horgászegyesület elnökségi tagja). Előzetes egyeztetés telefonon: +36-70/343-0282

Hortobágy folyó - Ősi hangulatú horgászvíz a Hortobágyi Nemzeti Park szívében

A Tiszántúl egyik legkülönlegesebb folyója a Hortobágy, hiszen medre folyótól folyóig tart. Sajnos már csak részben természetes képződmény. Az egykori Hortobágy vize a Polgár város mellett található Vörös-mocsár déli túlfolyójaként indult vadregényes útjára a pusztán, és valaha Püspökladány és Karcag között Ágotánál veszett bele a Nagy-Sárrét mocsaraiba. Ma már innen ásott mederben halad tovább közel 25 kilométert dél felé, onnan a Berettyó régi medrében folyik még 20 kilométert. Ezután a volt Sárrét nyugati peremén újra ásott mederben szinte nyílegyenesen Mezőtúr alatt éri el a Hármas-Köröst. A folyó növényvilága változatos, két partján nád és gyékény található, közte csalán és fekete nadálytő tenyészik. A nyílt vízen a vízitök sárga, és a tavirózsa fehér virágaiban gyönyörködhetünk, találkozhatunk a páfrányfékéhez tartozó rucaörömmel és rovarevő sárga virágú rencével is. A leggyakoribb hal a nyurga-ponty és a csuka, de előfordul itt kárász, dévérkeszeg, bodorka, küsz és az egyre ritkább compó is, és olykor lehet még találkozni törpe és folyami harcsával, pergető horgászatnál gyakori zsákmány a süllő is. A folyó kétéltűekben igen gazdag. Gyakori a kecskebéka és az unka, a part menti fűzfákon gyakran találkozhatunk zöld levelibékával. Ha szerencsénk van, megpillanthatjuk a vízisiklót, amint az egyik partról a másikra úszik át, és találkozhatunk a parton sütkérező mocsári teknősökkel is. A szitakötők és légivadászok irigylésre méltó könnyedséggel libbennek egyik nádszálról a másikra. A part menti nádas sok madárnak ad otthont. A nádi énekesek közül itt él a nádirigó, a cserregő, és a foltos nádiposzáta, és a nádisármány is. Csilingelő hangjáról, hosszú farkáról és a szeme mellől lelógó fekete tollbarkójáról könnyen felismerhetjük a barkós cinegét. Parányi rovarpusztító még a függőcinege, mely fészkét a part menti füzek víz felé nyúló ágaira szövi. A folyó csillogó tollazatú  madara a jégmadár, mely a víz fölé benyúló ágakról lesi zsákmányát, majd vízbe vetve magát csap le egy-egy küszre, vagy keszegre.

A folyó Hortobágy település menti közel 4 km-es szakasza 2001 óta a Hortobágyi Horgászegyesület horgászati kezelésében áll. Az egyesület nagy gondossággal vigyáz a vízterület értékeire, halasítási célból rendszeresen telepíti kiváló minőségű, őshonos halfajokból álló tenyész- és horgászhal állománnyal (ponty, süllő, compó). Az egyesület tagjai rendszeres társadalmi munkával tartják rendben a partmenti horgászhelyeket. A Hortobágy folyóra szóló horgász napijegy helyben a pizzériában beszerezhető (Pizza Sfera, Hortobágy, Petőfi tér 3-5. Nyitvatartás: minden nap 7.00 - 21.00 h). A napijegy vásárlásához érvényes állami horgászjegy szükséges!

Elérhetőség, további információ: Hortobágyi Horgászegyesület, Vincze Attila elnök: +36-30/823-2667

 

 

 

Horgászvizek Hortobágy környékén

Zöld Dzsungel horgásztó (Tisza holtág)

Info: +36-30/627-4950, web: kapitalis.eu/horgaszhelyek/hortobagy-es-kornyeke/zold-dzsungel-horgaszto-pergetok-oazisa/

Nyugati Főcsatorna

Info: +36-30/684-0615, web: kapitalis.eu/horgaszhelyek/hortobagy-es-kornyeke/nyugati-focsatorna/

Hortobágy folyó

Info: Vincze Attila horgászegyesület elnök +36-30/823-2667, web: kapitalis.eu/horgaszhelyek/hortobagy-es-kornyeke/hortobagy-folyo/

Ohati bojlis horgásztó

Info: HHG Zrt., Varga Tamás tógazda, +36-30/513-1469 web: kapitalis.eu/horgaszhelyek/hortobagy-es-kornyeke/ohati-bojlis-horgaszto/

Ohat IV. Finomszerelékes horgásztó

Info: HHG Zrt., Varga Tamás tógazda, +36-30/513-1469 web: kapitalis.eu/horgaszhelyek/hortobagy-es-kornyeke/ohat-negyes-verseny-horgaszto/