A VENDÉGHÁZ NÉVADÁSÁRÓL

 

JÓKAI MÓR

 

SÁRGA RÓZSA, 1892

 

PUSZTAI REGÉNY

 

A kisregény a Hortobágyon egy szenvedélyektől duzzadó szerelmi háromszöget mutatott be. Lacza Ferkó (gulyásbojtár) és Decsi Sándor (csikósbojtár) gyerekkoruktól fogva jó barátok voltak. Egészen addig, amíg a szerelem, egy gyönyörű pusztai lány, a hortobágyi csárdás fogadott leánya: Klárika, a "Sárga rózsa" képében közéjük nem állt.

A „Sárga rózsa” titka: „Mert csak „egy” sárga rózsa van az egész Hortobágyon, az is a csárdabérlő kertjében. Valami idegen hozta oda, azt mondják, Belgaországból; csodálatos rózsa, egész nyáron nyílik, pünkösdkor elkezdi, s még adventben is teli van fakadó bimbóval. Olyan sárga a virága, mint a termésarany, az illata meg inkább a muskotály boréhoz hasonlít, mint a rózsáéhoz: hej, de soknak a fejébe ment már ez az illat, aki azt a rózsát megszagolta! Aztán annak a leánynak is csak „sárga rózsa” volt a neve, aki abból a rózsából szakítani szokott, nem is magának. Ezt sem tudni, hol vette az öreg csapláros; felesége nem volt. Úgy felejtette ott valaki. Megtartották, felnevelték, szép karcsú virágszál lett belőle. Nem volt annak az arca piros, mint a többi lányoké; hanem valami átlátszó, hamvassárga; azért mégsem volt az beteg szín, alatta ragyogott az élet, s amikor mosolygott, mintha tűz sugárzott volna ki belőle. Aztán az a nevetésre álló szája a fölfelé húzódó szegletekkel úgy illett a két nagy kökényszeméhez, akiről nem tudta az ember, hogy kék-e vagy fekete? Mert ha belenézett, azt is elfeledte, hogy a világon van. A haja is fekete volt, egy varkocsba sárga pántlikával összefonva: rangos volt az magától is, nem kellett birsalma nedvével kenni, hogy göndörré legyen, ahogy más lányok teszik.”